felismerés

2013 július 24. | Szerző: Elveszett |

A foglalkozások kötelezőek,de kiborítóak. A kezelőorvossal beszélhetek ha van esetleg 5 perce,ha éppen nem csörren meg a telefonja. Ma már úgy döntött lehet jobb lenne ha gyógyszereznének és még két hétig minimum a vendégük leszek…ha már annyi tb-t fizettem. Féltem a barátaimat meg akik szeretnek de még mindig ugyanazok az érzések tartanak fogva. Szerettem a barátomat és benne láttam a kapaszkodót,a közös jövőt,még most is szeretem,mert átéltünk sok szép dolgot is. De hogyan higgyek valakinek aki csak a felszínes dolgokkal törődött és sosem vette észre az 5 év alatt hogy mi zajlik bennem? Túl sok terhet cipeltem és elfogyott az erőm.
Mindenki csak azt szajkózza ez nem megoldás,mindent meg lehet oldani,de akkor miért nem hagyják hogy azt tegyem amit szeretnék?

Eljutottam arra a pontra hogy segítségre van szükségem,de nem egyszerű. Kérni nem tudok,de már elfogadni könnyebb. Közöltem édesapámmal mi történt,jobban kiborult mint amire számítottam. Lehet hogy hamarabb is elmondhattam volna,de csak ma éreztem,hogy tudnia kellene.
Vannak jobb napok,de néha egy apró dolog is kivált belőlem olyan érzelmeket amire nem számítottam. Nem egyszerű helyzet de erősnek kell lennem azokért akik most bizonyították hogy tényleg szeretnek és törődnek velem…fura de eddig észre sem vettem.