Próbálok talán tudat alatt ebből kifolyólag is segíteni itthon amiben tudok és a kedvükben járni hogy valahogy úgymond megháláljam a segítséget,bár alapból is ilyen vagyok, segítek akinek tudok. Az valahogy mindig könnyebben ment.

Tegnap is megtett mindent a Ricsi hogy a kedvemre tegyen…még ha nem is volt tudatos! Kirángatott végre a szobából egy kis családi programra. És talán közelebb is kerültem hozzá. Nagyon jól éreztem magam tegnap,minden szuper volt,elejétől a végéig. Az autózás a séta a sok bosszankodás az étteremben Ricsi poénjai…az volt a csúcs. A kacsázás a Duna parton, aztán még orgonát is beszereztünk és a kompozás feltette a nap végére a pontot. Imádtam minden percét! Bár jól elfáradtam 😀 ! Úgy ébredtem reggel mint akin átment egy tehervonat. De megmondta a doki is lassan előre! Ne várjam el magamtól azt hogy elsőre lefutom a maratont! Bár kezdek magammal türelmetlen lenni ebben a kérdésben. mindig felteszem magamnak a kérdést Miért … ! Aztán már tudom is a választ! Igen azért vagyok fáradékonyabb mert marhaságot csináltam! Minden azért van! Meg a gyógyszerektől! De ha már nem sikerült meghalnom akkor legalább szeretnék kicsit aktívabb életet élni mint amire most képes vagyok! Tudom türelmesebbnek kellene lennem magamhoz! De kimerítő még az is! De azon vagyok és leszek továbbra is hogy legyen elég türelmem és erőm felállni és újra a réginek lenni aki már egy újabb verzió! Erősebb leszek! Mert azt akarom!

A kórház elviselhető,de hiába érzem hogy vannak akik szeretnek,és fáj nekik a tettem,a szándék még bennem van. Vannak jó pillanataim de a gondolataim csak ujra meg ujra a halál körül forognak.A barátaimmal sem tudom megbeszélni vagy megértetni mi zajlik bennem,és felőröl a mérhetetlen fájdalom!

Hát itt vagyok!Sosem írtam még blogot,de lehet hogy ez majd jó lesz valamire!
Nem is tudom hol kezdjem.
Kórházban fekszem öngyilkossági kísérlet miatt. Hosszú volt az út amíg idáig jutottam de aki még nem volt ilyen lelkiállapotban sosem tudhatja,milyen is ez. Tudom az élet senkinek nem egyszerű de bárki kerülhet hasonló helyzetbe.
A baj azzal kezdődött hogy megszülettem…apám már akkor is azt gondolta nem  az ő gyereke vagyok,aztán kiderült mégis. Bátyám mint elsőszülött fiúgyermek volt a család szeme fénye.
Erre kamaszkoromban kezdtem rájönni ami persze kihozta belőlem a lázadó tinédzsert ezért lettem a családom fekete báránya.
8 éves voltam mikor megszületett öcsém egy másik “apától” de akkor már rendszeresek voltak a verekedések és késsel rohangálások a lakásban. Ezáltal az öcsém lényegében a fiam lett,mert anyám az alkoholizmusba menekült.Elvesztette a munkáját,azóta kb16 éve nem dolgozik,de a pia meg a cigi neki jár mert megérdemli. Szerinte.
A bátyámat befogadta a nagymamám,én 18 évesen összeköltöztem egy pasival hogy megszabaduljak otthonról,akiről később kiderült játékszenvedélye és birtoklási vágya,de azért 6 évig bírtam mellette,gondolván jobb mint anyámnál aki hetente egyszer legalább fejbevág egy üveg hamutállal.
Aztán találkoztam egy fiúval akibe nyakig belezúgtam,törődött velem a szüleihez költöztünk 1 hónap ismeretség után és egész jól mentek a dolgok. bármit megtettem amit szeretett volna,adósságokba vertem magam miatta,autót vettem neki a nevemre hitelre,és minden szavát elhittem…hiba volt. Kiderült hogy még nem kész az önálló életre,nem szeret dolgozni,elvan a kis világában,de ugye a szerelem elég vak!!! Én meg egy nagy marha vagyok. Míg én azon dolgoztam hogy megalapozzam a közös életünket,ő csak magával foglalkozott. És amikor az apja is inni kezdett és napi szinten kellett szembesülnöm gyerekkorom rémálmával akkor kezdtem kiakadni. Közöltem h elköltözöm ezért még szemétláda is lettem amiért nem segítek neki munkát keresni inkább csak belérúgok. Akkor már kezdtem gondolkodni a módszereken hogy hogyan vessek véget nyomorúságos kis életemnek,de még akkor sem figyelt oda rám,ezért gondoltam ha ennyire nem számítok akkor totál mind1. egy utolsó apró vita után vettem egy üveg ásványvizet,egy doboz cigit,lenyúltam anyja összes nyugtatóját (42) és beültem az autómba. Küldtem neki egy sms-t hogy ne aggódjon többet nem kell veszekednünk. Bevettem az összes nyugtatót ami ne akart hatni,pár óra múlva elindultam az m7-es -en a kőröshegyi viadukthoz,de be van kamerázva így nem sikerült leugrani mert túl gyorsak voltak a rendőrök. Gyomormosás,intenzív és egyebek következtek,jelenleg a pszihiátrián fekszem,egy hete. Tudom vannak akik szeretnek és nagyon fájt nekik,hogy ezt tettem,de még mindig csak az öngyilkosság jár a fejemben. Nem látom értelmét az életemnek,jelenleg is keresem…